Mi minden fér a Magyar Életfa díjba, ha a díjazott filmkészítő, a szó és a hivatás legnemesebb értelmében? – Vicsek Károly vallomásai
Parlag, Trófea, Fekete glóbusz, Akésdobáló, Fajkutyák ideje, Szikkadó földeken, Bolygótűz – talán a legjobb szinonimái Vicsek Károly újvidéki filmrendezőnek. Ezeknek a filmcímeknek az alapján ugyanis gyorsan beazonosítja a vajdasági magyarok többsége, de nemcsak ők, hanem az egykori délszláv térségek filmkedvelői és a széles értelemben vett magyar moziértő közönség.
Vicsek Károly: Ha nem tudunk versenyben maradni, akkor ismét kubikos-zsellér szintre süllyedünk (Fotó: Dávid Csilla)A Lifka Sándor-i, Bosnyák Ernő-i hagyományok egyik legeredményesebb e vidéki követőjét-folytatóját, Vicsek Károlyt januárban Magyar Életfa díjban részesítette a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség életműve elismeréseként, mintegy meghálálva több évtizedes, áldozatkész tevékenységét, mellyel kitörölhetetlenül beírta nevét a délvidéki magyar kultúra lapjaiba.
– Szinte mindent megírt már rólam a sajtó – mondta a neves rendező, amikor a díj kapcsán arról szerettem volna faggatni, mit jelentenek számára azok a díjak, melyeket a vajdasági magyar közösségtől kap, attól a közösségtől, mellyel nemcsak együtt lélegzik születésétől fogva (mint korábban megvallotta: négy évig magyar állampolgár voltam, azóta kisebbségi vagyok), hanem amelyet alkotásaiban reprezentál.
KÖLTŐIETLEN VALLOMÁSOK
Ó, barackok, ti mosolygósak! Jó nyári nap érlelte, puhán kemény kis testecskék! Most van itt a szezon – mindig az van –, úgy bizony!
A gyümölcsösökben és a kertekben? Persze ott is, de még inkább az utcákon és tereken, végig a korzók mentén. A folyók partján, tengerpartok homokján. Párosával csábító kísértői a szemnek, érintésük pedig már maga a mennyország! (Megkóstolni? Óh…!)
Tavaly október 10-én jelent meg az Üveggolyóban az első írás a Költőietlen vallomások cím alatt. Azóta időről időre közöltük az ismeretlen szerző egy-egy írását. Természetesen csupán az olvasók számára ismeretlen a szerző, mi szándékosan „felejtettük” le a nevét az írások alól. Úgy gondoltuk ugyanis, amennyiben van kedvük játszani, akkor játsszunk! A szerző nevét várjuk ímélben az uveggolyo@magyarszo.com címre, illetve postai címünkre: 24400 Zenta, Posta u. 14., Tiszavidék szerkesztősége, Költőietlen vallomások megjelöléssel. A helyes megfejtők között könyveket sorsolunk ki. Szerzőnk írásainak közlését ma befejezzük, megfejtéseiket és pontos lakcímüket várjuk. A nyertesek névsorát március 4-ei számunkban közöljük.
NAGYSZÜNET – PEDAGÓGIAI ROVAT
Február első felében nagy a nyüzsgés a középiskolások közt, legalábbis azok közt, akik magyarországi felsőoktatási álmokat dédelgetnek. A középiskolában, ahol dolgozom, a tanulók segítséget kapnak ebben, nem maradnak magukra a szövevényes adatlapkitöltésben. Idén a kényszerszünidő ezt bonyolítja, de szerencsére nem maradt az utolsó pillanatra.
A jelentkezési lap iskolaválasztási sorrendjét azonban hosszú hetek, hónapok, évek töprengése előzi meg: hova tovább az érettségi megszerzése után?
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)

Beta/AP Egy rossz szó sem érheti a még hatalmon levő kormányunkat. Az állandó elégedetlenkedők és az ellenzékiek ugyan folyamatosan ócsárolják minden lépését és intézkedését, amiben sok igazság van, ugyanakkor szem elől tévesztik, hogy úgyszólván együtt lélegzik a néppel, és esetenként még a népi mondások tartalmát is hajlandó törvénybe foglalni.
Vegyük például a vagyonadót. Mindegy, hogy az ember házat épít vagy lakást vesz. A saját családi tető megszerzésébe legalább fél életét beleöli. Megvonja magától a jobb falatokat, nem jár nyaralni és telelni, a használt ruhákat árusító üzletekből öltözködik, miközben fogalma sincs arról, hogy lakhelyén merre található a könyvesbolt. Olvasásra ugyanis nincs ideje, mert ha csak egy mód van rá, pótkereseti lehetőségek után kutat.
Szóval húsz-harminc évig kulizik, míg végül (önmaga előtt büszkén) beköltözik a sajátjába. Ha ez az év valamelyik negyedének végén történik, jószerével be sem csukta rendesen az ajtót, csenget a postás és hozza a vagyonadócsekket.
Vidéken, úgy tudom, megfizethető összeget követel az önkormányzat, a fővárosban azonban egy átlagos kétszobás lakás tulajdonlásáért évi tizenkétezer dinárt is bevasalnak rajta.
Káromkodik veszettül, de fizet. Dühében azonban eszébe sem jut, hogy a kormány csak a népi mondást tartotta szem előtt, amikor törvénybe iktatta ezt a sarcot.
„Aki panaszkodik, vegyél el tőle, aki pedig dicsekszik, adjál neki”.
Vajdaságban: ma felhős, ködös idő lesz. Gyönge, változó irányú szél fúj. A hőmérséklet hajnalban –1, nappal 4 fok körül alakul.
Az ország területén: borús, ködös időtől tarthatunk, csak a hegyvidéken oszlik szét a felhőzet. Gyönge, változó irányú szél fúj. Hajnalban a hőmérséklet –7 és 1, nappal –1 és 5 fok között ingadozik.
Távolabbi előrejelzés szerint: csütörtökön túlnyomórészt napsütésnek örülhetnek, reggel ködképződéssel, Vajdaságban felhős idővel kell számolni. Pénteken felhősödik, eső, havas eső esik. Szombaton borús, szeles idő, délelőtt havazás lehetséges, csak Vajdaságban lesz mérsékelt felhősödés, de az éjszakai órákbakban itt is havazik.
Európában: jobbára beborul a brit szigeteken, Franciaországban, Skandinávia déli részein, északon pedig havazik. A Balkán-félszigeten szintén szomorkás idő lesz, máshol kisüt a nap. Erős szél fúj Nagy-Britannia északi vidékein és az Északi-tengeren. A leghidegebb Moszkva –1, a legmelegebb Lisszabon 15 Celsius-fokkal.
Plüsspingvint mentett nagy buzgalommal egy teljes csapat Németországban, mert több ember igazinak nézte az állatot és riadóztatta a hatóságot.
Az eset Heidelbergben történt. A Neckar folyón úszott a pingvin, az emberek pedig úgy látták, hogy jégtáblához fagyott a madár. Több se kellett a buzgó állatvédőknek: menten telefonáltak a rendőrségnek, amelynek emberei elég dühösek lettek, amikor szembesültek azzal, hogy feleslegesen száguldottak pingvint menteni. Az állat csak plüss volt, a jégtábla viszont valódi. A rendőrség szerint feltehetően viccből fagyasztották valakik jégtömbbe és indították útjára a folyón – adta hírül a brit Metro újság.
Nem ez az első eset, hogy Németországban műállatot mentett a hatóság. Éppen egy éve 25 tűzoltó küszködött egy tóra fagyott hattyú életének a megmentéséért, mígnem kiderült, hogy ők is csak műanyagmadárért vesződtek. Az a mentés Straubingban történt, a műhattyú viszont nem viccből került a tóra: horgászok hagyták ott, hogy elijessze a halevő madarakat.