A rikkancs ismét jelenti (117)
Kezdhetném valahogy így: „Hogyan mondjam el neked, amit nem lehet…”, de megpróbálom. Kusza érzelmek börtönében vergődöm már napok óta. A franciák ma elmentek. Igen, elmentek. Mindannyian. Csak az emlékképek maradtak. Talán ez a legfontosabb az életben?
A zentai kiruccanás még jobban összekovácsolta lelkünket, ez biztos, mert utána ők szerveztek egy francia vacsorát nekünk, idevalósiaknak, Erikának, Ernőnek, feleségének Erzsinek, a francia nyelvtanárnőnek, kikkel a MOJOBAN jöttek össze, váratlanul és véletlenül, és nekem. Heteken át, hozatták a hozzávalókat, barátokkal, szülőkkel, akik éppen aktuálisan látogatóba jöttek Szegedre, hogy lássák szeretteiket, csemetéiket, hogyan boldogulnak a messzi távolban.
A rikkancs ismét jelenti (116)
Az egyik délután, na nem, mint az Omegánál, megyek az utcán, és a régi csibészek nem köszönnek már, hanem hajóval csorgok lefelé a szegedi rakparton, és a Tisza kellős közepén megpillantok három csinos lányt a vízben. Ők éppen úszkálnak. Annak ellenére, hogy ott szigorúan tilos a fürdés, még ha a vad strand évek óta üzemel is. Közel van ez a régi hídhoz. Hol az úszót figyelem, egy-két ütés között, hol a sziréneket. Nem hiszek a szememnek. Még jó, hogy közben nincs kapásom, így odaszólok nekik németül, mert szentül meg voltam győződve, hogy ezek a lányok nem magyarok, hanem német egyetemisták. Az egyik visszaszól, és kikéri magának. Ők franciák.
Mivel a halak témáját lassan lezártnak tekintem, evezzünk egy kicsit komolyabb vizekre. Az elmúlt hetekben kaptam egy nem várt levelet, melyre válaszoltam, csak eddig nem jelent meg. Éppen ideje, hogy teljes legyen a kép, itt a kapott levél és a válaszom:
Tisztelt Szerkesztőség!
Megrökönyödve olvastam az Önök lapjában Sáfrány Ferenc alpári írásait, amellyel kimagasló vajdasági magyar értelmiségieket kíván lejáratni.
A rikkancs ismét jelenti (114)
Eredetileg ez az írás már a Naplóban jelent meg, de a Cenzor hirtelen levette. Megbüntetett! Többet nem is írhatok a Naplónak, vagy is tőlem ott írást nem jelentetnek meg. Így jár az, aki még hatvan körül is elég naivan hiszi, hogy létezik valami „szabadelvűség”, vagy hozzá hasonló véleményre való jog. Remélem az „állami sajtó” csak teret ad próbálkozásaimnak, és én továbbra is bízom az olvasók kritikus szellemében.
„Mert él az, akire emlékeznek!”
Tiszapart, melytől szabadulni nem lehet-WikipédiaVégre valami olyanról is írhatok, amihez igazán kedvem van. Lecsengett a dolog Rigómező körül, közben még a Naplóból is kiátkoztak, marad a BLOGOM, ahol talán a hozzászólók, olvasók kritikáján kívül más veszély már nem fenyeget.
A történet a hetvenes évek első felére nyúlik vissza, a középiskolás évek valamelyikére, amikor Gyuri barátommal, ladikkal elindultunk horgászni a kenderáztatóhoz. Ezúttal nem loptuk el F. Pityu ladikját semmilyen furfanggal, hanem egyszerűen elkértük, így Gyurka bácsit sem tettük ki különféle felesleges magyarázkodásnak, mint annak idején a GAGARIN csoport kirándulásával kapcsolatosan már említettem.
Pontosan 1999. április 21. –ét írtunk. Szerdai nap volt. Verőfényes hideg, a Napnak még nem volt igazán ereje. Ebben az időben Szolnokon éltem, ott dolgoztam. Előző napon egyik friss helybéli barátom, aki szenvedélyes, Körös környékén született horgász, tónak ugrasztja a békát, ezzel a kérdéssel: „Holnap délután megyünk süllőzni az Alcsira. Van kedved velünk jönni?” – szemét rám szegezve türelmetlenül várta válaszom.
Samu vagyok, a harcsa. Több mint húsz évet éltem izgalmas kalandokkal tarkítva a Tisza egy gyönyörű szakaszán, amit manapság Tisza-tónak is hívnak. Én már a nagy vízben nőttem fel. Szüleim kellő gondoskodásának köszönve, kiskoromban minden veszélyt megúsztam. Jó gyereknek számítottam a sok ezer harcsakölyök között. Óvatos az újdonságokkal és az ismeretlennel szemben. Bajszom szép lassan növekedett, amíg elsajátítottam a túlélés fontos ösztönét és saját farokra állhattam. Ekkor már ügyes vadásznak számítottam a társaim között és bizony sokszor elcsíptem tőlem alig kisebb keszegeket, amiket csak nagy gonddal tudtam lenyelni. Falánk vagyok, ez igaz, és néha egy-egy nagyobb pontyot is elkaptam, akik már gyorsak és erősek, és ők pofán vertek. Ilyenkor alább adtam. Kedvencem közé tartozik a sok apró rákocska, na meg a hatalmas tiszai kagylók. Azok közül is a már kissé szagosabbak. Fenséges csemege. Ilyenekre mindig áradás után vadászgattam, késő este, amikor a nap már leáldozott, a levegő lehűlt.
Pablo
.gif)
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)
Beta/AP Egy rossz szó sem érheti a még hatalmon levő kormányunkat. Az állandó elégedetlenkedők és az ellenzékiek ugyan folyamatosan ócsárolják minden lépését és intézkedését, amiben sok igazság van, ugyanakkor szem elől tévesztik, hogy úgyszólván együtt lélegzik a néppel, és esetenként még a népi mondások tartalmát is hajlandó törvénybe foglalni.
Vegyük például a vagyonadót. Mindegy, hogy az ember házat épít vagy lakást vesz. A saját családi tető megszerzésébe legalább fél életét beleöli. Megvonja magától a jobb falatokat, nem jár nyaralni és telelni, a használt ruhákat árusító üzletekből öltözködik, miközben fogalma sincs arról, hogy lakhelyén merre található a könyvesbolt. Olvasásra ugyanis nincs ideje, mert ha csak egy mód van rá, pótkereseti lehetőségek után kutat.
Szóval húsz-harminc évig kulizik, míg végül (önmaga előtt büszkén) beköltözik a sajátjába. Ha ez az év valamelyik negyedének végén történik, jószerével be sem csukta rendesen az ajtót, csenget a postás és hozza a vagyonadócsekket.
Vidéken, úgy tudom, megfizethető összeget követel az önkormányzat, a fővárosban azonban egy átlagos kétszobás lakás tulajdonlásáért évi tizenkétezer dinárt is bevasalnak rajta.
Káromkodik veszettül, de fizet. Dühében azonban eszébe sem jut, hogy a kormány csak a népi mondást tartotta szem előtt, amikor törvénybe iktatta ezt a sarcot.
„Aki panaszkodik, vegyél el tőle, aki pedig dicsekszik, adjál neki”.
Vajdaságban: ma felhős, ködös idő lesz. Gyönge, változó irányú szél fúj. A hőmérséklet hajnalban –1, nappal 4 fok körül alakul.
Az ország területén: borús, ködös időtől tarthatunk, csak a hegyvidéken oszlik szét a felhőzet. Gyönge, változó irányú szél fúj. Hajnalban a hőmérséklet –7 és 1, nappal –1 és 5 fok között ingadozik.
Távolabbi előrejelzés szerint: csütörtökön túlnyomórészt napsütésnek örülhetnek, reggel ködképződéssel, Vajdaságban felhős idővel kell számolni. Pénteken felhősödik, eső, havas eső esik. Szombaton borús, szeles idő, délelőtt havazás lehetséges, csak Vajdaságban lesz mérsékelt felhősödés, de az éjszakai órákbakban itt is havazik.
Európában: jobbára beborul a brit szigeteken, Franciaországban, Skandinávia déli részein, északon pedig havazik. A Balkán-félszigeten szintén szomorkás idő lesz, máshol kisüt a nap. Erős szél fúj Nagy-Britannia északi vidékein és az Északi-tengeren. A leghidegebb Moszkva –1, a legmelegebb Lisszabon 15 Celsius-fokkal.
Plüsspingvint mentett nagy buzgalommal egy teljes csapat Németországban, mert több ember igazinak nézte az állatot és riadóztatta a hatóságot.
Az eset Heidelbergben történt. A Neckar folyón úszott a pingvin, az emberek pedig úgy látták, hogy jégtáblához fagyott a madár. Több se kellett a buzgó állatvédőknek: menten telefonáltak a rendőrségnek, amelynek emberei elég dühösek lettek, amikor szembesültek azzal, hogy feleslegesen száguldottak pingvint menteni. Az állat csak plüss volt, a jégtábla viszont valódi. A rendőrség szerint feltehetően viccből fagyasztották valakik jégtömbbe és indították útjára a folyón – adta hírül a brit Metro újság.
Nem ez az első eset, hogy Németországban műállatot mentett a hatóság. Éppen egy éve 25 tűzoltó küszködött egy tóra fagyott hattyú életének a megmentéséért, mígnem kiderült, hogy ők is csak műanyagmadárért vesződtek. Az a mentés Straubingban történt, a műhattyú viszont nem viccből került a tóra: horgászok hagyták ott, hogy elijessze a halevő madarakat.
.gif)
