Világrengető tiltakozástól tart a Tőke
November 15-én, kedden hajnalban, két nappal az Occupy Wall Street kéthónapos évfordulóján, Michael Bloomberg New York-i polgármester rohamrendőrséggel vetett véget a Zuccotti parkban folyó tüntetésnek. Természetesen azzal az ócska kifogással, hogy "nem vállalhatja a felelősséget, ha valaki megsérül, netán életét veszti" az ott táborozók közül. Amire persze egyáltalán nem kérték a tiltakozók.
Ha komolyan vesszük a törvényt, akkor a Magyar Szó egyértelműen a Nemzeti Tanács „tulajdona”. Ezért, hangsúlyozzák egyesek, azt tesz vele, amit jónak lát. A Nemzeti Tanács viszont a nemzeté – teszem én hozzá.
Céline Dion nemzetiségének margójára – a saját jövőnkről
Balla Lajos volt képviselő és magyarkanizsai polgármester veti fel olvasói levélben, hogy a budapesti TV2 igazságtalanul fosztotta meg a 40 milliós játszma azon részvevőit a nyereménytől, akik Céline Diont francia nemzetiségűnek tippelték, holott a tévé szerint az énekesnő kanadai. (Kultúr- vagy nemzetpolgár? – Közös Íróasztalunk, 2011. április 6. A szerző utólag jelezte, hogy téves címet adott levelének; a cím helyesen: Kultúr- vagy államnemzet – a szerk. megj.) Ballánál az verte ki a biztosítékot, hogy a TV2 „Amerika-majmolásból” összekeverte a nemzetiséget az állampolgársággal (az utóbbira kérdezve ugyanis az amerikai űrlapok a nationality szót használják, ami magyar fül számára az előbbinek a pontosabb megfelelője), holott szerinte „ilyen szövegkörnyezetben a nationality magyar megfelelője az állampolgár”.
A levél érdekes vitát csiholt lapunk világhálós kiadásában, ami nem is csoda. A magyar nemzet újraértelmezése több mint húsz éve tart, és éppen ezekben a napokban, a historizálva alkotmányozó Nemzeti hitvallásban éri el csimborasszóját. Nemcsak a magyar állam és polgárai, hanem Magyarország és a külföldi magyarok egymás közötti kapcsolata is jelentősen átértelmeződik. Azzal együtt pedig az államnemzet/kultúrnemzet fogalompár is.
Hogyan áldotta meg Sólyom és Orbán a nemzeti tanácsokról szóló törvénnyel együtt Tadićot
Nagy nap volt a tegnapi. Boris Tadić Szerbiája és Pásztor István szerbiai magyarsága hatalmas elismerést aratott a magyar fővárosban. Sólyom László köztársasági elnök „szívből üdvözölte” a nemzeti tanácsokról szóló törvény elfogadását, sőt nagyra értékelte Tadić „személyes közbenjárását” – nyilván nem a múlt március 15-ikei délvidéki eltanácsoltatása ügyében. Orbán Viktor pedig egyenesen a „legjobb európai hagyományokat” folytató törvénynek nevezte az új jogszabályt, amelynek szárnyán a szerb elnök villámgyorsan bevette Budát, és most Brüsszel meghódítására készülődhet.
Az USA „békeháborúi” vajdasági tükörben
Washingtontól Vlagyivosztokig, sőt még Vajdaságban is felkavarta a kedélyeket Barack Obama Nobel-békedíja. A derűlátók a reményt, a pesszimisták a közelgő merényletet, a cinikusok pedig egyenesen a semmit (vagy éppen a sűrűsödő afganisztáni háborút és az el nem ismert iraki halott százezreket) látják mögötte. Mint ahogy általában lenni szokott, nyilván senkinek sincs egészen igaza, de bizonyosan mindenki látja az igazság – vagy legalábbis a megélhető valóság – legalább egyik fontos foszlányát.
„Sohasem hal meg a remény": Négy fivér, akik az elesettekért éltek – és haltak
Dollármilliók közé, az óceán habjai mellé születtek: egész életüket leélhették volna gondtalan fényűzésben úgy, hogy soha senki ne halljon róluk, hogy saját öröm- és kéjhajhászásukon túl az égvilágon semmit ne tegyenek. Az örökölt vagyon egy részének gyanús eredete miatt is elbújhattak volna a világ szeme elől.
Obama "tanulságos pillanata": Tadić úr, hallotta!?
Washingtoni “szenzáció”: az elnök visszakozott! Vajon mifelénk megtörténhet-e, hogy az államfő kiáll a kisebbségek védelmében? És ha hibázik, gyorsan ki is javítja...
OBAMA HARMADIK "MAGYAR PILLANATA" -- Egy rajongó „vallomása” az amerikai elnöknek
Nem Pesten történt és nem is egy amerikai magyar környezetben – de az USA új, fiatal, energikus, rocksztárként ünnepelt elnöke végre megtudhatta, mit jelent a keresztneve magyarul! Ez volt Barack harmadik „magyar pillanata”, amire sokkal kellemesebb szövegkörnyezetben került sor, mint amikor pár héttel ezelőtt ő mondta ki a Magyarország szót Ukrajna mellé biggyesztve azt.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)

Beta/AP Egy rossz szó sem érheti a még hatalmon levő kormányunkat. Az állandó elégedetlenkedők és az ellenzékiek ugyan folyamatosan ócsárolják minden lépését és intézkedését, amiben sok igazság van, ugyanakkor szem elől tévesztik, hogy úgyszólván együtt lélegzik a néppel, és esetenként még a népi mondások tartalmát is hajlandó törvénybe foglalni.
Vegyük például a vagyonadót. Mindegy, hogy az ember házat épít vagy lakást vesz. A saját családi tető megszerzésébe legalább fél életét beleöli. Megvonja magától a jobb falatokat, nem jár nyaralni és telelni, a használt ruhákat árusító üzletekből öltözködik, miközben fogalma sincs arról, hogy lakhelyén merre található a könyvesbolt. Olvasásra ugyanis nincs ideje, mert ha csak egy mód van rá, pótkereseti lehetőségek után kutat.
Szóval húsz-harminc évig kulizik, míg végül (önmaga előtt büszkén) beköltözik a sajátjába. Ha ez az év valamelyik negyedének végén történik, jószerével be sem csukta rendesen az ajtót, csenget a postás és hozza a vagyonadócsekket.
Vidéken, úgy tudom, megfizethető összeget követel az önkormányzat, a fővárosban azonban egy átlagos kétszobás lakás tulajdonlásáért évi tizenkétezer dinárt is bevasalnak rajta.
Káromkodik veszettül, de fizet. Dühében azonban eszébe sem jut, hogy a kormány csak a népi mondást tartotta szem előtt, amikor törvénybe iktatta ezt a sarcot.
„Aki panaszkodik, vegyél el tőle, aki pedig dicsekszik, adjál neki”.
Vajdaságban: ma felhős, ködös idő lesz. Gyönge, változó irányú szél fúj. A hőmérséklet hajnalban –1, nappal 4 fok körül alakul.
Az ország területén: borús, ködös időtől tarthatunk, csak a hegyvidéken oszlik szét a felhőzet. Gyönge, változó irányú szél fúj. Hajnalban a hőmérséklet –7 és 1, nappal –1 és 5 fok között ingadozik.
Távolabbi előrejelzés szerint: csütörtökön túlnyomórészt napsütésnek örülhetnek, reggel ködképződéssel, Vajdaságban felhős idővel kell számolni. Pénteken felhősödik, eső, havas eső esik. Szombaton borús, szeles idő, délelőtt havazás lehetséges, csak Vajdaságban lesz mérsékelt felhősödés, de az éjszakai órákbakban itt is havazik.
Európában: jobbára beborul a brit szigeteken, Franciaországban, Skandinávia déli részein, északon pedig havazik. A Balkán-félszigeten szintén szomorkás idő lesz, máshol kisüt a nap. Erős szél fúj Nagy-Britannia északi vidékein és az Északi-tengeren. A leghidegebb Moszkva –1, a legmelegebb Lisszabon 15 Celsius-fokkal.
Plüsspingvint mentett nagy buzgalommal egy teljes csapat Németországban, mert több ember igazinak nézte az állatot és riadóztatta a hatóságot.
Az eset Heidelbergben történt. A Neckar folyón úszott a pingvin, az emberek pedig úgy látták, hogy jégtáblához fagyott a madár. Több se kellett a buzgó állatvédőknek: menten telefonáltak a rendőrségnek, amelynek emberei elég dühösek lettek, amikor szembesültek azzal, hogy feleslegesen száguldottak pingvint menteni. Az állat csak plüss volt, a jégtábla viszont valódi. A rendőrség szerint feltehetően viccből fagyasztották valakik jégtömbbe és indították útjára a folyón – adta hírül a brit Metro újság.
Nem ez az első eset, hogy Németországban műállatot mentett a hatóság. Éppen egy éve 25 tűzoltó küszködött egy tóra fagyott hattyú életének a megmentéséért, mígnem kiderült, hogy ők is csak műanyagmadárért vesződtek. Az a mentés Straubingban történt, a műhattyú viszont nem viccből került a tóra: horgászok hagyták ott, hogy elijessze a halevő madarakat.