Munkaelnökség, vezetőség, ellenőrző bizottság… pillanatok alatt letudva, térjünk a tárgyra! – távirati stílusban így kezdődött az adai Tisza Horgászegyesület évi közgyűlése. A tárgy taglalása során pedig kiderült, hogy az adaiak nem felejtenek.

A hét végén csupán két nap alatt a mintegy hetvencentis hótakaró kétharmada elolvadt, sártengerré változtatva a határt. A vad számára az eddig gondot jelentő hótakarót a belvizek, a jeges hó és a hideg váltotta fel.

A nagyméretű, 12–15 centis korongfarkúak saját tömege is eleve nagy, tehát még akkor is súlyosak, amikor kis terhelésű ólomfejű horogra szereljük őket. Ennek következtében a csendes vagy állóvízben vezetett túlsúlyos korongfarkú mozgása lomha, rezgésgyakorisága alacsony, ingerkibocsátása elhanyagolható. Csupán méreténél fogva válhat vonzóvá a ragadozók számára, de tömege ezt nem engedi meg. A biztosabb akasztás érdekében a horgászok hajlamosak a már egyébként is súlycsoporton felüli műcsali további nehezítésére, és további hármashorgokkal – hát felől, mindkét oldalt... – fegyverezik fel. Ezáltal szinte megbénítják a korongfarkút. Az ilyen szerelék túlságosan gyorsan merül, nem rezeg kellően, a vízfeneket szántja, és szinte lehetetlen a fenék felett vezetni, ahol a legtöbb kapásra számíthatunk.

Télidőben a lassú folyású vizek ragadozói általában kisebb méretű, de erősebb rezgéseket kibocsátó korongfarkúakra kapnak. Az ilyen jellegű, intenzív oldalkilengésű műcsalikat a szakavatott pörgetők pofozógépeknek szokták nevezni. Ezekkel a csalikkal csupán az a gond, hogy nem lehet beszerezni őket. Tekintettel arra, hogy kisszámú horgász igényli őket, tehát nem tömegáruról van szó, a műcsaligyártó műhelyek termelésprogramjában nem szerepel ilyen. Rövid csalitest és termetes korongfarok együtteséről van szó, és legegyszerűbb, ha magunk készítjük el.

Tájainkon a léki horgászásnak nincs gyakorlata. Hagyományai ugyan vannak, mert emlegetik, hogy annak idején, valamikor nagyon régen, művelték. Közben elmesélik azt is, hogyan. Aztán volt időszak, amikor felénk rendelettel tiltották a lékvágást, és aki szerette volna művelni a zsinóráztatásnak ezt a válfaját, az sem tehette.

Az érvényben levő, öt évre szóló vízelosztás utolsó évébe léptünk. Őszre az illetékesek ismét kiírják a pályázatot, és annak eredményei már tíz évre fognak szólni. Egyelőre mellékes, hogy ki fog pályázni, pillanatnyilag az foglalkoztatja a horgászokat, hogy milyenek voltak az elmúlt négy évben a vízgazdák, és mit várhatunk tőlük a kampányszerű ötödikben, esetleg a rákövetkező tízben.

A ránk zúdult szibériai hideggel párosuló kiadós havazás igencsak megnehezíti az áttelelő énekesmadaraink életét. A mínusz 15–20 fokos hidegben a vastag hótakaró elzárja a korábban még hozzáférhető táplálékforrásokat, a magevő madarak kevesebb gyom- és egyéb növény magvához tudnak hozzáférni. A ragadozó madarak valamivel kedvezőbb helyzetben vannak, de például az egerészölyvek a télen is aktív rágcsálókhoz nem tudnak hozzáférni. A mezei pocok is aktív télen, de a föld alatti járataiból ritkábban merészkedik elő, a hó alatt a talajszinten mozog, ahol nem tudják elérni az ölyvek, a vércsék és a baglyok hegyes karmai. A karvaly rendszeresen portyázik az emberlakta környezetben, parkokban, fasorokban, kertekben próbál meg zsákmányt fogni. Verebet, házigalambot, balkáni gerlét vagy a madáretetőket rendszeresen látogató cinegék közül kerül ki a zsákmánya.

Valahányszor eljön jégbontó vagy böjt havának dereka, elkezdődik vidékünk leggyakoribb ragadozójának a párzási ideje – ezt a vadászok rókanászként emlegetik.

Februárban a fő vadászidény – a nyúl és a fácán vadászata – már lejárt, de tekintettel arra, hogy ilyenkor szokott vidékünkön beköszönteni az igazi téli időjárás, a vadgazda legfontosabb feladata az állomány óvása és takarmányozása, ugyanis így tudja biztosítani a kellő kondícióban áttelelő alapállományt, amely képes erős, egészséges utódokat nemzeni, világra hozni és felnevelni, ami a jövő sikeres vadászatainak legfőbb záloga.