Károly, Karola, Ágnes, Tamás, Apollónia, Inez napja
X. FÉRFIKÉZILABDA-EB – SZERBIA – Szerbia–Horvátország 26:22 – A horvátok a második félidőben csak nyolc gólt lőttek
Az Újvidéken és a székváros közelében történt incidensek miatt, amelyek során a szerb huligánok horvát rendszámtáblájú autók szélvédőit, üvegeit törték be, tükröket és rendszámtáblákat törtek le, egyáltalán nem volt meglepő, hogy a Szerbia–Horvátország elődöntő előtt a szerbiai és a horvátországi tájékoztatási eszközökben jóval kisebb helyet kapott a találkozóról szóló esélylatolgatás. Az újságírók a horvát szurkolók érkezésével és számával foglalkoztak, valamint azzal, hogy a szerb rendőrségnek sikerül-e megakadályozni bármilyen nemű nemzeti incidens.
Várhatóan a köztársasági és helyhatósági választásokkal egy időben fognak lezajlani a tartományi parlamenti választások
Július 16-án jár le a vajdasági parlament jelenlegi összetételének mandátuma. Egy ideje már folynak a találgatások arra vonatkozóan, hogy a tartományi választások a köztársaságival egy időben, vagy attól esetleg valamivel korábban zajlanak-e le. A hatalmi koalíción belül most megszületett a megállapodás. Javasolják: a tartományi szintű választásokat egy időben ejtsék meg a köztársaságiakkal. A jelen pillanatban tehát az a forgatókönyv számít a legvalószínűbbnek, mely szerint május 6-án, a köztársasági és helyhatósági választásokkal egy időben tartják meg a tartományi választások első fordulóját, két héttel később pedig a második fordulót.
A holokauszt áldozatai előtt hajtottak fejet Belgrádban a központi gyászrendezvényen
Boris Tadić: Szerbiában nincsen helye azoknak, akik emberiségellenes gaztetteket követtek el (Fotó: Beta)
A náci gaztettek történelmét nem szabad revideálni, a rasszizmus és a sovinizmus eszméit pedig nem szabad feléleszteni – hangsúlyozta Boris Tadić szerb államfő pénteken a belgrádi Staro sajmište egykori koncentrációs táborban a második világháború áldozatainak tiszteletére felállított emlékműnél. – Szerbiában nincsen helye azoknak, akik emberiségellenes gaztetteket követtek el. Senkinek sincsen helye, aki a Treblinkán, a Jasenovacon, az Újvidéken és a Jajinciben elkövetett szörnyűségekhez hasonló gaztettet hajt végre. Egyesek megpróbálják átírni a történelmet, és megkísérlik elfeledtetni a holokauszt szörnyűségeit, így újítva meg a rasszizmust, a sovinizmust, a vallási és nemzeti fanatizmust. Szerbia mindent megtesz történelmi emlékműveinek a megőrzéséért, és felújítja a holokauszt emlékhelyeket. Ezzel felsorakozunk azok az országok mögött, amelyek felismerték az erkölcsöt, tanulságot vontak le a történelemből, és emlékeznek az áldozatokra – hangsúlyozta Tadić a központi ünnepségen az emlékmű megkoszorúzását követően.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
A napokban egy csekket akartam befizetni az egyik bankban. Megpróbálkoztam a legközelebbivel, pedig tudtam, hogy az állandóan tele van. Nem is vártam sokáig, elmentem a kicsit távolabb esőbe, amelyikről tudtam, hogy kis forgalmú. Az utolsók között érkezett a városba, és nyilván csak azokra számíthat, akik elégedetlenek az eddigi bankjukkal, és átstartoltak hozzá. Hogy hány ügyfele lehet, nem tudom, de gyakran látom üresen. Abban bízva, hogy most sem lesznek sokan, határozott mozdulattal löktem ki az üvegajtót.
Nem tévedtem. Egy lélek nem sok, annyi ügyfél sem volt. Tisztviselőből viszont vagy öt ült a pult másik felén. Mosolyogva indultam a láthatóan unatkozó férfi felé. Nem sokat kellett találgatni, hogy mit is akarhatok, mert a kezemben volt a befizetésre váró csekk. Nem is telt sok időbe, mire a férfi ugyancsak mosolyogva integetett, ne hozzá menjek, hanem a mellette ülő hölgyhöz forduljak. Éppen az ő irányában voltam, megálltam, mire a hölgy felkapta a fejét, s csak úgy odavette, ő nem ér rá, mással van elfoglalva. Hátraléptem, végignéztem a soron, és megkérdeztem, hogy akkor kiveszi el tőlem a csekket. Senki sem szólt, miközben senkinél nem volt egyetlen ügyfél sem.
Ismertem a bank korábbi igazgatóját, meg a mostanit is ismerem. Dühömben jó hangosan, hogy valamennyien hallják, közöltem velük, vegyék tudomásul, hogy el fogom mondani az igazgatónak, hogyan viselkedtek.
Az igazgató rájuk pirított. Ezt azért tudom, mert híre ment a felháborodásomnak, és az igazgató felhívott, elnézést kért, és elmondta, mit tett.
Nem érzek elégtételt. Inkább haragot, ha arra gondolok, hányan vannak munka nélkül, miközben nemcsak a bankokban, hanem az önkormányzatokban, az állami hivatalokban üldögélnek az emberek, és abba fáradnak bele, hogy várják, leteljen a munkaidejük. És ez a hét minden napján így van.
Az ügyfél meg vár, mert egy hivatalban az ügyét intéző polgár a kiszolgáltatott, és nem a hivatalnok a kiszolgáló.
Vajdaságban felhős időre ébredünk, a délutáni és esti órákban Szerémségben esővel, havas esővel számolhatunk. Gyenge és mérsékelt északnyugati szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -1 és 1 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 5 Celsius-fok körül alakul.
Az ország területén felhőtakaró borítja majd az eget, gyenge havazás várható, gyenge, illetve mérsékelt északnyugati szél fúj. Posavina közelében a délután folyamán eső, havas eső várható, a nap legnagyobb részében csupán Bácskában és Bánátban lesz száraz az időjárás. A legalacsonyabb hőmérséklet -2 és 2, a legmagasabb nappali pedig 1 és 5 Celsius-fok között alakul.
Az előrejelzések szerint holnap is felhős időjárásra számíthatunk, a hegyekben havazás várható. A nap folyamán az ország északi és nyugati tájai felett is megvastagszik a felhőzet, és havazni fog, a délután folyamán Vajdaságban a havazást havas eső váltja fel. Szerdán és csütörtökön felhős idő lesz, a hegyekben és magasabb területeken gyenge havazás várható. Pénteken többnyire napos és valamivel melegebb időre van kilátás.
1788
Londonban megszületett George Gordon Noel Lord Byron angol romantikus-klasszicista költő.
1805
Meghalt Csokonai Vitéz Mihály költő, író műfordító, színész (Dorottya).
1077
IV. Henrik német király, hogy az egyházi átok alól feloldozást kapjon, kénytelen volt megalázkodni a pápa előtt, ezért darócruhában vezekelt három napon át Canossa várában, ahol VII. Gergely pápa tartózkodott.
1547
55 éves korában meghalt VIII. Henrik angol és ír király, akit Jane Seymourral kötött házasságából született fia, a 9 éves VI. Eduárd követett a trónon.
1596
Sir Francis Drake angol admirális, tengeri hős és felfedező Panama partjai előtt meghalt vérhasban.
1613
Galileo felfedezte és leírta a Neptunuszt a Jupiter mellett, bár még akkor azt hitte, hogy egy csillagot talált.
1830
Megjelent Széchenyi István gróf Hitel című munkája, melyben elsőként írta le a polgári átalakulás legfontosabb gazdasági és társadalmi feladatait.
1841
Megszületett Sir Henry Morton Stanley amerikai újságíró.
1844
Megszületett Benczúr Gyula festőművész, a magyar történeti festészet egyik nagy alakja (Vajk megkeresztelése).
1873
Megszületett Colette francia írónő, aki "GiGi" című regényének színpadi változatához Audrey Hepburnt kérte fel a címszerepre 1951-ben.
Lengőtekeszerű újítást próbál ki az indonéz államvasút a vonattetőn utazni vágyók elijesztésére: sárgadinnyényi betongolyókat lógat be a pályára.
A súlyos gömbök nem sokkal vannak magasabban a vonatok tetejénél, és az azokon „szörfözőket” ki-, le- vagy agyonüthetik. A fájdalmasnak és halálosan balesetveszélyesnek tűnő újításra azután fanyalodott az indonéz vasút, hogy jó pár más megoldással kudarcot vallott, ugyanakkor szeretne véget vetni annak, hogy évente több tucatnyi „tetőző” haljon meg vonatbalesetben.
Korábban volt, hogy befújták vörös festékkel a tetőn utazókat, kutyákkal kergették le őket, szögesdróttal vonták be a kocsik tetejét – hiába. A hatóság még muszlim papok segítségét is kérte, beszéljenek a vakmerő vonatozók lelkére, hogy azok felhagyjanak utazási szokásukkal, de ez se vezetett eredményre, ami amúgy nem nagy csoda, mivel a szerelvények belseje heringeket lepipálón zsúfolt, bennük utazni még a tetőnél is kényelmetlenebb, ráadásul rendkívül izzasztó, míg a vonat „emeletén” biztos a léghűtés.
A „lengőtekék” felfüggesztése kedden kezdődött Jakarta vasútállomásainál. Több száz betongolyót lógatnak be a pályákra. Ha a vonatozás „felső tízezrének” elveszik a kedvét a tetőzéstől, akkor begolyóznak minden fontos vonalat – adta hírül a The Daily Telegraph című lap.